DELY DOMONKOS (DOMI)
-
ütőhangszerek(vokál is volt)
1981-ben születtem. Édesapám és édesanyám is zenélt. Édesapám trombitatanár, ma zeneiskolai igazgató. Valószínűleg ezek a szálak vezettek a zene szeretetéhez. Egy budapesti ének-zene tagozatos iskolába jártam, ott zongorázni, majd dobolni tanultam. Botond Gyula és Martonosi György ütőtanáraim kezei alatt döntöttem el, hogy zenész leszek. Onnan sima gimibe mentem (kettőbe is, mert az elsőből el kellett jönnöm a töri tanárom miatt!). Igen sokat köszönhetek általános iskolai és gimnáziumi énektanáraimnak is. Az ő szárnyuk alatt közel 13 éve, folyamatosan énekeltem különböző kórusokban. Érettségi után végeztem el a gyógyszertári asszisztensi szakot, szintén Pesten. Édesanyám gyógyszerész, innen jött a választás.
Mindig is zenész (dobos) akartam lenni, de nem volt vele szerencsém. Az éneklés mindig másodlagos volt. Mára ez megfordult, sőt már csak hobbi szinten dobolgatok, énekelni viszont nagyon szeretek. Ütőhangszereken csak magamtól tanulgattam.
Mint dobos, próbálkoztam több zenekarban ( A kert, Rázene fúvószenekar, Szent László Gimnázium zenei stúdiója stb�) Ezek közül van, ahol a mai napig játszom. Énekelni az ifjú zenebarátok kórusában énekelek, Ugrin Gábor vezetésével.
Jamie-vel Borlai Gergőn keresztül ismerkedtem meg. Jamie és Robi zenekarában 2002. áprilisától játszom, és mióta bekerültem, életem legszebb napjait töltöm. Minden zenésznek kívánom, hogy bekerüljön egy olyan zenekarba, ahol úgy érzi magát zenésztársaival, mint én!
Kedvencei(zene.hu)
-
Színed: piros,narancssárga
-
Állatod: macska
-
Szavad: sziiijjjaa
-
Autód: subaru impreza
-
Számod: 5
-
Mondatod: ez meg nem jutott eszembe, h lenne,bocs
-
Kérdésed: ezen sem gondolkodtam meg, megint bocs
-
Mesefilmed: A ket ballkezesek
-
Mesehősöd : valtozó,most a jégkorszakbol a mókus vagy mi
-
Íród és költőd: Petőfi Sándor
-
Könyved és filmed: Zabhegyező, most egy ideje Márquez konyvet olvasok, János Vitéz es szeretem a mesekonyveket.
-
Film: szeretem a régi magyar filmeket (Jávor Pál, Kabos Gyula, stb) Csillagok Háborúja, Zongoralecke, Ameli csodálatos élete, igy hirtelen
-
Előadód és énekesed: Robbie Williams, Mel C, Phill Collins!, Suzan Vega, Paula Cole, Björk, Frank Zappa, Richard Bona
-
Zenekarod: Genesis, Varttina, Prodigy, Sting
-
Illatod: tavasz,
-
Parfumben: nem eros, nem fuszeres
-
Virágod: tulipan, rozsa
-
Ételed: minden, ami rántott, ami bogracs, meg a rizs
-
Italod: kedvencet nem tudok, fröccsöt szoktam inni,meg házipálinkát, jagert, a sört utálom, azon kivül minden
-
Ünneped: karácsony
-
Fiúneved: most a Dömötör
-
Lányneved: Szilvi, Trixi, Tercia, Mira
-
Ruhadarabod: nem tudom,bocs
-
Országod: nem mindig jó itthon, de nem költöznék el. nyaralmi szinte mindegy
-
Napszakod: reggeltől éjjelig, na jó az éjjel is ;) talán a kora este
-
Évszakod: Tél és nyár esetleg a tavasz, de semmikepp az ősz
-
Társaságod: a barátaim, baratnőm
-
Tevékenységed: imádok vezetni (gyorsan) inni, enni, fallabdazni, nyugiban borozgatni, koncertezni
-
|