Zsuzsa
Úgy gondoltam van nekem mindenem:
Otthonom, kenyerem, boldog szép életem.
Ám megis elfog a félelem, ha jő a végső óra
ki fogja meg két kezem?
S ami rútabb; kinek mondom majd, hogy
szeretem?
Ébredj ostoba! Nincs neked semmid!
Ajtót rád senki nem nyit! A szeretett
asszony is elhagyott teged, zokogj
sorsán és tudd:Téged is így ér el majd
a végzet!
Rettegsz már gyarló?!Nem kell!
Nem vesztesz semmit! Ha kinyílik a sötét ajtó,
belépsz rajta, és rájössz:Életed sivár mint az
őszi tarló!
Isten! Segíts! Rémálom! A helyem a világban nem
találom!
Felriadok...sötét...körbenézek.Sehol egy lélek!
Azaz mégis. a takaró alatt mozgást érzek:
Jólesik arcod látványa, közelségedre szétoszlik
a rémálom ármánya.
Keleten lángnyelvek csapnak fel az égre,
és már nem érzem, hogy hiába éltem ha elérek
az életem végére.
|