HÁRY PÉTER
1969. április 17-én született, három fiúgyermek édesapja. Komolyzenei pályára szánt, de szerencsésen félresiklott személyiség. Gyakorlatilag minden hangszeren játszik, amelyiken nem, azon két hét alatt megtanul. Hosszú évek trombita-tanulmányai után - a KGB megtévesztésének céljából - basszusgitározni kezdett. Kitanulta a öthúros a band nélküli változatokat is. Ezután jött a Chapman Stick nevű különleges hangszer.
Ákos zenekarában főleg ezen játszik, de az Ikon-turné során billentyűs vokalistaként is bemutatkozott. Két ízben is helyettesítette Samut a basszusgitárosi poszton. A londoni koncert előtt például mindössze két próba alatt(!) tanulta meg a teljes repertoárt. Az Új Törvény felvételei alatt súlyos autóbalesetet szenvedett: amikor Ákos stúdiójából Samuhoz haladt gépkocsijával, egy autóversenyző vezette BMW segítségével meglepetésszerűen kifejelte a szélvédőt. Jó kedélyét egy pillanatra sem vesztette el, bár a fél arcáról lejött a bőr: a három hónapos kórházi megfigyelésről rögtön a fotózásra rohant.
|