Ne add a színed!
/dalszöveg/
/Kiss Gábor Péter barátom emlékére/
Anyaföldből, dióbélből
Kihajtott a hajnal.
Ködfátyolát felhajtotta
Szelíd mozdulattal.
És hagyta sima arcát,
Hogy barázdáltra szántsák
Ezer napsugárral…
Te ne add a színed
Ha szivárvány ébred,
A szürkeség nekem elég!
Csak előre nézz,
Az út túl nehéz,
Én fogom a kezed, ha félsz!
Nappallá vált, magasra szállt,
Teste lett a fénynek.
Mosolyával marasztalja
Az ég alatt a földet
És könnyeit hullajtja
Teremtő arcára
Szép szeretőjének…
Te ne add a színed
Ha szivárvány ébred,
A szürkeség nekem elég!
Csak előre nézz,
Az út túl nehéz,
Én fogom a kezed, ha félsz!
Éjbevesző, elszenderülő
Fekete takaróját
Csillaggal szegélyező
Égbolt lett hűs szemfedő.
S valahol a földből
A hitnek gyökeréből
Majd újra kihajt Ő!
Te ne add a színed
Ha szivárvány ébred,
A szürkeség nekem elég!
Csak előre nézz,
Az út túl nehéz,
Én fogom a kezed, ha félsz!
Minden nap egy lélek
Önmagára ébred
És kakasszóig megtanulja,
Hogy miről szól az élet…
Molnár Péter
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
