Czomba Imre zeneszerző, 1972-ben született Miskolcon. Zenei tanulmányait itt kezdte, majd évekkel később Budapesten folytatta.
1993-tól aktív szereplője a magyar zenei életnek, először, mint billentyűs, zongorista, harmonikás, később, mint hangszerelő és zeneszerző.
Zenei világára különösen a filmzenék vannak nagy hatással, de szimfonikus kompozícióit áthatja a különböző kultúrák népzenéjének csodálatos hangzásvilága is.
Zenei sokszínűsége a legkülönbözőbb műfajokban mutatkozik meg.
1994-től a Madách, Rock Színházakban billentyűs, az utóbbival számos nyugat európai turnén is részt vesz.
1995-től együtt dolgozik Zoránnal is, mint billentyűs. Számos nagysikerű teltházas turnék, Budapest Sportcsarnok koncert és tv felvétel közreműködője. Ezeken a koncerteken együtt játszik többek között Presser Gáborral, Kaszás Attilával, Tokody Ilonával, Kern Andrással, Gerendás Péterrel. Ez utóbbi művésszel barátságot kötnek és később a zenekarában is játszik.
Már pályája kezdetén megérinti a blues műfaja. Zongorajátékán hallhatóak, fellelhetőek a műfaj jegyei.
Több blues zenekarnak is tagja, pl. : Török Ádám, aki mellett egy színpadon játszik többek között Billy Cobhen-nel.
1996-ban pedig a Palermo Boogie Gang -gel, akivel lehetőtsége nyílt egy színpadon játszania pl. B.B. King-gel és Robben Ford-dal is.
1999-2000-ben Eszenyi Enikő felkérésére az E-tangó című lemezre és később az ebből készült színházi darabhoz szerez zenét. A színház műfajába azonnal beleszeret és mára több sikeres darab és táncszínházi produció zenéjét jegyzi.
.2001-ben felkérik, hogy szerezzen zenét a Deathtrap című előadáshoz, melyet a Merlin Színházban mutatnak be. Ez egy fordulópont az életében, végérvényesen beleszeret a szimfónikus zeneszerzésbe.
2002-ben nagy megtiszteltetés éri, ugyanis a Sony-BMG felkérésére dalokat ír Cserháti Zsuzsa albumára ( Pl. : Szorítsd a két kezem, Fáj, de túl kell, hogy éljem).
2002-ben találkozott Román Sándor koreográfussal ,akivel közösen megteremtették az Experidance táncegyüttes egyedülálló tánc és zenei egységét. Az Experidance, mint táncegyüttes elkötelezett a magyar néptánc hagyományai iránt. Sikerült egy olyan zenei világot teremteni, melyben megtalálhatóak a magyar népzenei motívumok, de szakít annak minden addigi formavilágával. Hangzásvilága romantikus, nagyívű, grandiózus, világzenévé nőtte ki magát.
Közös munkájuk gyümölcse számos kiváló egész estés darab, mint pl.2003-ban a Revans, 2005-ben a Steel - a fém legendája, 2006-ban a Nagyidai Cigányok és egy 2007-ben induló tv sorozat a tánc születéséről "A tánc legendája" címmel.
A darabok állandó programként szerepelnek a Nemzeti Színházban, a Művészetek Palotájában és a Nemzeti Táncszínházban, valamint visszatérő vendégek a nagyobb városok színházaiban és rendezvényein. Táncszínházi darabjait nemzetközi szinten is jegyzik. Olaszországban a Bolzan Urban Theatre és az Experidance közös előadásában mutatták be Steel című darabját, a Revans pedig Finnországban aratott hatalmas sikereket.
2003-től együtt dolgozik a NOX együttessel, ahol dalokat szerez, zenekarvezetőként és zongoristaként lép fel a turnékon. Lemezeik vezetik a hazai rádiós és eladási listákat. Közös munkájuk több arany, platina és duplaplatina lemezt eredményezett. 2004 Árny és fény, Ébredj fel (Nox Bűvölet nagylemez). 2005 Találj rám (Ragyogás Cd) és a Nox elnyeri az év együttese címet a VIVA COMET díjkiosztón, a Bravó és a MAHASZ gálán egyaránt. 2006-ban a Ragyogás az év nagylemeze lett.
Még ebben az évben felkérést kap a zeneszerző a 2006-os Úszó EB hivatalos dalának elkészítésére, melyet a Nox együttes előadásában ismerhetett meg az európai nagyközönség. Az Embermadár című dal felkerült az együttes Örömvölgy című albumára is, amely a megjelenés napján már platinalemez lett és azóta már duplaplatinalemez. Koncert DVD is készül ahová ismét dalt ír Násztánc címmel, ahol zenekarvezető billentyűsként is részese a sikernek.
Eszenyi Enikő felkérte a dán dogmafilm alapján készült Ünnep (Festen) című drámai színdarab zenéjének megírására, amely a premier óta a Pesti Színházban teltházas előadás és szakmailag is kiváló kritikákat kap.
A 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére zenét írt az ünnepséget kísérő 1956-os emlékmű felavatásához, és az évforduló tiszteletére készült "Köszönet a szabadság hőseinek" című filmhez.
2002-től tv műsoroknak is hangszerel és ír dalokat. A Dalnokok ligája című műsorban, a Nox együttes által előadott dalokat hangszereli és a produkció az ő vezényletében elnyeri az első helyezést.
A tánc legendája című 12 részes tévéműsor is az ő nevéhez fűződik, melyben történelmi áttekintésben ismerhetjük meg a tánc születésének legfontosabb állomásait, Román Sándor koerográfiáival.
2006 áprilistól a nagy sikerrel futó, az elmúlt ötven év legnagyobb slágereit feldolgozó, ”Csináljuk a fesztivált” című műsor egyik zenei producere. (www.czomba.com)
|